Az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Pro Familia Alapítvány és a Fejér Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közös képzési programja "A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével" címmel meghirdetett HEFOP/2006/2.2.1.-06/1 intézkedés keretében.
A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) által kiírt, "A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével" elnevezésű pályázati program olyan projekteket támogat, amelyek a szociális területen dolgozó szakemberek és önkéntesek ismereteinek bővítését, készségeik, valamint együttműködési hálózataik fejlesztését célozzák a hozzájuk fordulók foglalkoztatási esélyeinek növelése érdekében.
Az ÉLETERŐ program a fenti célt a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek képzésén keresztül kívánja elérni az Észak-magyarországi és a Közép-dunántúli régiókban. A fiatalok leghatékonyabban az őket körülvevő szakemberektől (nevelőszülők, tanácsadó munkatársak stb.) sajátíthatják el a mindennapi életben elengedhetetlen tudást és hasznos információkat. A programnak köszönhetően a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozók áttekintést nyernek a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetről (hiányszakmák; elhelyezkedési lehetőségek; humánerőforrás fejlesztési törekvések), illetve elsajátítanak bizonyos kommunikációs eszközöket (önéletrajz készítés; kommunikáció állásinterjúkon stb.) ezeket tovább tudják adni a fiataloknak, be tudják építeni a meglévő oktatási-nevelési struktúrába. Külön előnye a nevelők képzésének, hogy jelentkezik egy multiplikátor hatás, azaz egy nevelő pályája során több fiatallal (3-4) kerül kapcsolatba, több fiatal életére gyakorol jelentős befolyást. A projekt megvalósítása során kiképzett 60 nevelő ezáltal körülbelül 250-300 fiatal eredményes pályakezdését segítheti elő.
A projekt keretében a Közép-dunántúli és az Észak-magyarországi régió intézményeiben dolgozó résztvevők képzése zajlott le.
A programról
A projekt keretében két típusú képzésre került sor.
A gyermekvédelmi szakemberek képzésének célcsoportját a közvetlenül a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozók alkotják.
A 112 órás képzés során a hallgatók 7 modulban a következő témákkal ismerkednek meg:
Képzési időpontok:
1. csoport: 2006. szeptember 25. - december 19.
2. csoport: 2006. október 16. - 2007. január 23.
3. csoport: 2007. január 22. - április 17.
A gyermekvédelmi képzés részletes tematikája: >>
A projektmenedzseri és gazdasági képzés célcsoportját a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok vezetői és gazdasági szakemberei alkották.
A 112 órás képzés 6 modulja során a résztvevők a következő témákkal ismerkednek meg:
A képzés időpontja: 2007. január 29. - április 24.
A képzés részletes tematikája: >>
A projekt az EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja keretében valósult meg.
Kedvezményezett:
1063 Budapest, Munkácsy M. u. 16.
Tel.: + 36 1 312 2213
Web: www.ifka.hu
E-mail: info@ifka.hu
Közreműködő szervezet:
ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda
1134 Budapest, Váci út 45.
Tel.: + 36 1 273 4250, 2-es menüpont
Web: www.esf.hu
E-mail: EUtamogatas@esf.hu

Letölthető dokumentumok
Domszky András – A gyermekvédelem "kihívásai"
Szikulai István – Gyermekvédelem, fejlesztés és az Európai Uniós fejlesztési lehetőségek
Mester Zsuzsa – Esélyegyenlőség és gyermekvédelem
Projektfejlesztés a szociális gazdaságban
