MUNKA KISGYERMEKKEL

Details

Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Munka kisgyermekkel program (MUKI) nevet viselő projektje az Új Széchenyi Terv által támogatva 2012 májusa és 2014 augusztusa között.

Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Munka kisgyermekkel program (MUKI) nevet viselő projektje az Új Széchenyi Terv által támogatva 2012 májusa és 2014 augusztusa között azzal kísérletezett, hogy hogyan lehet a kisgyermekeseket alkalmazó vállalatok munkaszervezését egyszerre befogadóbbá és hatékonyabbá tenni, és mely eszközökkel érdemes támogatni a kisgyermekes szülőket a munkába való sikeres visszatérésben. A projekt során hazai viszonylatban egyedülállóan sok partnerrel dolgoztunk: 307 szülővel és 320 munkáltatóval; a cégek nagy része a KKV szektorból került ki.  

A Munka kisgyermekkel program igazi családbarát tudás- és szolgáltató-központtá alakult ez idő alatt. A rugalmas és a kisgyermekes foglalkoztatásban szerzett komplex, nemzetközi mintákkal is dolgozó szemléletével, a témában hazai szinten egyedülálló, átfogó szaktudásával egyablakos, kombinálható formában kínálja továbbra is szolgáltatásait munkáltatói ügyfelei és munkavállalók számára.   

Az IFKA törekszik egy olyan rugalmas foglalkoztatási információs és szolgáltató központ létrehozására, amely a kisgyermekesek foglalkoztatását és a rugalmas foglalkoztatási formák terjedését segíti elő közvetlenül a munkavállalóknak és munkáltatóknak nyújtott tudás-megosztó és egyéb szolgáltatásaival.   A központ többek között az alábbi feladatokat is ellátja:

  • Strukturált foglalkoztatási benchmarking (esetgyűjtemény) összeállítása
  • Családbarát állások közvetítése
  • Tanácsadási tevékenység munkáltatóknak és rugalmas foglalkoztatási formában dolgozni kívánó (pl. kisgyermekes, megváltozott munkaképességű, stb.) munkavállalóknak.

Miért éri meg foglalkozni egy munkáltatónak a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésével és megtartásával?

Az egyik döntő szempont a gazdasági haszon; ha ugyanis a vállalat kisgyermekes szülőt alkalmaz, járulék-kedvezmény hívható le után, vagyis megéri foglalkozni ezzel a kérdéssel anyagilag és lelkileg – ez úgy érhető el ez egy munkaerőpiaci lehetőség mindkét fél számára, hogyha él vele.  

Családbarát munka vagy munkabarát család? Miért ne lehetne mindkettő? Ezzel a mottóval indítottuk a MuKi-t, hiszen a program célja pontosan ez volt: egyéni megoldásokat kínálni ahhoz a lelkiismereti, gazdasági és munkajogi problémához, amelyet a kisgyermekes szülők munkaerőpiacból való kiesése okoz.  

A téma sokakat érintett akkor és érint most is; munkáltatókat és munkavállalókat egyaránt. A két fő kérdés: Megéri-e egy cégnek olyan munkaerőt alkalmazni, aki rugalmasabb munkabeosztást igényel a „családi logisztika” érdekében? Dolgozhat-e úgy egy újdonsült szülő, hogy sem a család, sem a munkahely felé nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie, és mégis mindkét területen teljesíteni tud?

Magyarországon számos kezdeményezés indult az elmúlt években, amely a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérését támogatja; érdekképviseleti szervezetek, közösségi portálok, illetve bizonyos mértékig a szakpolitika is foglalkozott és foglalkozik ennek az égetővé vált társadalmi-gazdasági problémának a megoldásával. Ehhez a körhöz csatlakozott 2012-ben az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. mint főpályázó, és a Victum Képzési Központ és az Artima Kft. mint konzorciumi partnerek közös kezdeményezése az Új Széchenyi Terv támogatásával (TÁMOP-1.4.3-10/1-2F-2011-0010).  

Célunk az volt, hogy Magyarországon is nagyobb teret kapjon az Európai Unió országaiban már elterjedt atipikus foglalkoztatás, és mind a munkáltatók, mind a szülők megismerjék az ebben rejlő lehetőségeket.   Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által kezdeményezett Munka kisgyermekkel program (MUKI) 2012. május 1-jével kezdődően 27 hónapig végzett kísérleti fejlesztéseket 307 kisgyermekes szülőnél, közben mintegy  320 munkáltatóval tartva a kapcsolatot.  A projekt megvalósítói a támogatott időszak alatt (pályázati azonosító: TÁMOP-1.4.3-10/1-2F-2011-0010) számos újszerű módszert és szervezetfejlesztési eszközt kipróbáltak, amelyeket folyamatosan értékeltek és szelektáltak azok eredményessége szempontjából.  

A lebonyolító konzorcium egyrészt azt vizsgálta meg, hogy:

  • mely eszközökkel, milyen keretrendszerrel érdemes támogatni a kisgyermekes szülőket a sikeres munkába való visszatérésben,
  • másrészt pedig azt, hogy hogyan lehet az őket alkalmazó vállalatok munkaszervezését egyszerre befogadóbbá és hatékonyabbá tenni, családbarát módon működtetni. 

A program lebonyolítása során a munkáltatók és a munkavállalók valós igényeire reagáltunk: speciális szaktudást igényelt a kisgyermekes szülők átmeneti kiesésének megoldása, a visszatéréssel járó átszervezés, a munkakörök átalakítása, vagy a jogszabályi környezet változásainak kezelése (pl. GYED extra).  

A MUKI nagy előnye, hogy 27 hónap "kísérletezési időszak" állt rendelkezésére. Ez alatt - a nagy számok törvényére alapozva - világosan kiderült, hogy mely beavatkozások járnak konkrét eredménnyel, és melyek azok, amelyek a hazai vállalati kultúrában csak nagyon nehezen és kis hatásfokkal gyökereztethetőek meg.


A projekt címe: Munka kisgyermekkel program (MUKI)
A projekt azonosító száma: TÁMOP-1.4.3-10/1-2F-2011-0010
A kedvezményezett neve: IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.
A szerződött támogatás összege: 187 286 019 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%

A projekt konzorciumvezetője az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.
Konzorciumi partnerek: Victum Képzési Központ, illetve az Artima Kft.
A projekt tényleges befejezése: 2020.03.05

This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.