DanubeChance2.0

Részletes leírás


 

 

A vállalkozások „egészségének” megőrzése a Duna menti országokban

A program háttere

Európában a vállalkozások indítása és bezárása a mindennapi élet részét képező folyamatok. Az EU-ban valójában a vállalkozások 50%-a nem éri meg az 5 éves kort, az évente megszűnő közel 200 ezer vállalkozás pedig mintegy 1,7 millió munkahelyet ránt magával. A fizetésképtelenség, üzleti kudarcok miatt bezáró, egyre növekvő számú cég kb. 15%-a csődeljárás során szűnik meg, és bizony ezeknek az eljárásoknak – a becslések szerint – mintegy 4-6%-a tisztességtelen körülmények között zajlik. A csőd ezért jelent egyet a tisztességtelenséggel a közvélemény szemében.

De mi van a többi vállalkozóval, aki újrakezdené, aki megint nekifutna? És mi a helyzet azzal a kutatási eredménnyel, hogy az újrakezdők sikeresebbek, azaz nagyobb túlélési esélyekkel indulnak, mint az átlagos kezdő vállalkozások, gyorsabban növekednek, és több dolgozójuk van? Miért? Nos, pont a vállalkozásfejlesztésben szerzett sok-sok gyakorlati tapasztalatuk, a kudarc- és kockázatviselés tűzkeresztségén történő átesés miatt, és mert a legtöbb vállalkozó „tisztességes” okok miatt csukta be cégét.


Miért csukják be a boltot a vállalkozók?

Számos európai országban működnek már kipróbált és sikeres programok újrakezdő vállalkozók számára. Ugyanakkor azt, hogy milyen okok miatt zárják be a cégeket a tulajdonosok, ügyvezetők, muszáj megértenünk, mert a háttér felderítése nélkül a beavatkozás sem lesz sikeres. Az alábbi okokat ír, katalán, holland és bolgárprogramokból gyűjtöttük össze.
 


A projekt célja


A DanubeChance2.0 projekt célja három fő szinten értelmezhető:

  1. NEMZETKÖZI SZINT: A 12 konzorciumi, valamint az 5 stratégiai tanácsadó partner részvételével zajló konzorciumnak célja, hogy ellősegítse a tapasztalatcserét a szakpolitikai döntéshozók, kormányzati intézmények, kutatóintézmények, egyetemek, jelenleg csődeljárás alatt álló, valamint már csődbe jutott, pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások részvételével. Azt reméljük, hogy a közös munka gyümölcse olyan szakpolitikai ösztönzőtár lesz, amely kellőképp megalapozza a „Vállalkozói második esélyt elősegítő Duna régiós stratégiát”.

  2. HAZAI SZAKPOLITIKAI SZINT: A konzorcimi partnereknek feladata a hazai intézményi környezet működésének vizsgálata, valamint a közös gondolkodás a helyi szereplőkkel az itthoni programok megalapozására és új programok indítására, az újrakezdő vállalatok támogatására.

  3. VÁLLALATI SZINT: Nem szabad elfelejteni, hogy a program végső célja az európai újrakezdő vállalkozók célcsoportját támogatni, ezért a közvetlen segítség kihagyhatatlan a pojektből. Az újfajta eszközök, a képzési, mentorálási és közösségi program ezt a célcsoportot szólítja meg közvetlenül, és számukra dolgoz ki és bocsájt rendelkezésre használható üzletfejlesztési eszközöket.
     

Eszközeink

A projekt alapvetően egy olyan nemzetközi tanulási hálózatot biztosít, amelyben a szakpolitikai és intézményi szereplők egymástól is tanulhatnak, de amelyben az érintetteket is jó pár pilot kezdeményezésbe  bevonjuk, és figyeljük ezek hatásait, eredményeit. A hazai eszközök - a célokkal összhangban - három pillérre épülnek.

A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyarország Kormánya társfinanszírozásával valósul meg.


Kapcsolat
A projekt saját honlapja elérhető ITT

Ez a leírás pdf-ben innen tölthető le.

Hazai szakértőink:

Szakmai vezető: Horváth-Karip Krisztina (+36 70 907 1746 / karip@ifka.hu)


Projekt hírek:

Meghosszabbodott a DanubeChance2.0 projekt

Nemzetközi kapcsolatok
FFWD - Európa, csak előre!
Az INTERREG Európa Program társfinanszírozásával megvalósuló FFWD projekt célja a kis- és középvállalkozások (röviden KKV-k) versenyképességének támogatása.
Projekt vége:2020. december 31.
Résztvehetnek:KKV szektor
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
CIREVALC
A CIREVALC projekt célja a körforgásos gazdaság modelljeinek bevezetése és elterjesztése a regionális értékláncokban, melyek főként az élelmiszer-, vendéglátó- és csomagolóipari ágazatokra koncentrálódnak. Projektünk a tudatosság, az elkötelezettség és ...
Janek Bence
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@ifka.hu
Projekt vége:2026. február 28.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
PROCAREFUL
A PROCAREFUL projekt az Interreg CENTRAL EUROPE program, valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A program vezető partnere az olaszországi I.S.R.A.A., mely 8 tagország partnereivel, valamint 3 társult partnerrel ...
Janek Bence
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@ifka.hu
Projekt vége:2026. február 28.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
RaiSE
Társadalmi vállalkozások versenyképességének növelése vállalkozásfejlesztési politikákkal
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Projekt vége:2022. augusztus 31.
Résztvehetnek:Foglalkoztatást ösztönző beruházásokat megvalósító vállalkozások, társadalmi célú vállalkozások
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
SOCIAL SEEDS
Társadalmi vállalkozásokban rejlő lehetőségek kiaknázása egységes teljesítményértékelési és fejlesztési rendszer segítségével.
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Projekt vége:2022. szeptember 30.
Résztvehetnek:Társadalmi vállalkozások
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
REBORN Vállalkozói kudarcokkal a versenyképességért
Az INTERREG EURÓPA Program társfinanszírozásával megvalósuló 2 éves projekt.
Projekt vége:2020. december 31.
Résztvehetnek:KKV szektor
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
Social(i)Makers
Társadalmi innovátorok transznacionális hálózatának létrehozása a közép-európai régió inkluzív fejlesztéséért A „társadalmi innovációs” kezdeményezések termékek, szolgáltatások, illetve modellek létrehozásával segítséget nyújthatnak a civil szervezetek ...
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Projekt vége:2020. július 31.
Résztvehetnek:Társadalmi vállalkozások
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
DanubeChance2.0
A vállalkozások „egészségének” megőrzése a Duna menti országokban A program háttere Európában a vállalkozások indítása és bezárása a mindennapi élet részét képező folyamatok. Az EU-ban valójában a vállalkozások 50%-a nem éri meg az 5 éves kort, az évente ...
Projekt vége:2021. december 31.
Résztvehetnek:Szervezetfejlesztés
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
Finance4SocialChange
Leveraging Finance 4 positive Social Change A társadalmi problémák és kezelésük lehetséges módjai a társadalmi vállalkozások gazdasági életben betöltött szerepének felismerésével egyre inkább a figyelem középpontjába kerültek (Világgazdasági Fórum, 2017), ...
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Projekt vége:2021. december 31.
Résztvehetnek:Társadalmi vállalkozások
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
SENSES
Társadalmi vállalkozásfejlesztés „társadalmi felelősségvállalási elvek” ötvözésével a Duna régióban A társadalmi vállalkozások fontos hajtóerőt képviselnek a jelenlegi gazdasági, környezeti és társadalmi problémák megoldásában. Valamennyi Duna-régiós ...
Projekt vége:2019. június 30.
Résztvehetnek:Társadalmi vállalkozások
Típus:Nemzetközi
| 1 / 2 |
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.