FV-II-20 pályázat

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyílt pályázatot hirdet a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása” tárgyában.

A pályázat célja a fogyasztói tudatosság növelésére irányuló tevékenységet folytató egyesületek támogatása, annak érdekében, hogy fogyasztóvédelmi programokat valósítsanak meg az ITM Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola pályázatán nyert, vagy arra pályázó iskolákkal együtt, elősegítve egyúttal a fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek körének bővítését és a helyi egyesületek támogatása révén a helyi közösségek megerősítését.

Az egyesületek az iskolákkal szorosan együttműködve az iskola diákjai számára az alábbi programokat szervezhetik:
  • innovatív módszerek bevezetése a fogyasztói tudatosságra nevelésben, gyakorlati fogyasztóvédelmi esetek végigvezetése, esettanulmányok
  • fogyasztóbarát vállalkozási szemlélet és fogyasztóvédelmi ismeretek gyakorlati bemutatása, ide értve nagyvállalatok és helyben működő kisebb vállalkozások látogatását is
  • együttműködés legalább két másik, a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet elnyert, vagy arra pályázó iskolával (a címet elnyert intézmények nevét az útmutató 2. sz. melléklete tartalmazza), amely közös, fogyasztóvédelmi területeket magában foglaló programok megvalósítását jelenti
  • a diákok fogyasztói tudatosságra nevelése érdekében vetélkedők, iskolán belüli fogyasztóvédelmi pályázatok szervezése
  • a diákok fogyasztói tudatosságra nevelése érdekében célzott tanórák szervezése
  • az oktatási tevékenységhez háttéranyagok és kiadványok készítése
  • az oktatási tematika összeállítása során az e-kereskedelemmel összefüggő fogyasztóvédelmi témakör kiemelt kezelése
  • egyéb, fogyasztói tudatossággal összefüggő tevékenység az iskola diákjai számára.

Jelen pályázati felhívás keretében azok a magyarországi és határon túli székhelyű, regionális, illetve helyi egyesületek vehetnek részt, amelyeknek célja a fogyasztók érdekeinek védelme, alapszabályuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják.
Amennyiben olyan egyesület nyújt be pályázatot, amelynek alapszabályában nem szerepel fogyasztóvédelmi tevékenység a céljai között, úgy a pályázónak a pályázat beadásakor nyilatkoznia kell arról, hogy működése során fogyasztói tudatosság növelését célzó tevékenységet is végez.

A rendelkezésre álló keretösszeg: 22 560 000 Ft

Támogatási időszak: a 2020. december 16. és 2021. augusztus 31. közé eső időszak.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. szeptember 30.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2020. december

Pályázati dokumentumok
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.